A két alkalmon összesen 56 fő vett részt.
A FESZ részéről Szalainé Pintér Boglárka a FESZ Védőnők Országos Alapszervezetének vezetője és egyben a projekt egyik munkavállalója vett részt.
A találkozó apropója a védőnők munkajogi helyzetének áttekintése, átbeszélése volt.
Az elmúlt évek elkeserítő tapasztalatai miatt kifejezetten fontos a munkavállalók bevonása a szakszervezeti életbe. Szeretnénk, ha a munkavállalók tisztában lennének jogaikkal és természetesen köteleségeikkel is. A szakszervezet segítheti őket abban, hogy felkészültebbek legyenek érdekeik védelmében. A szakszervezet számára is fontos, hogy legyen utánpótlás, ha tagságunk növekszik, hozzánk is időben jutnak el azok az információk, melyek alapján időben tudunk kezdeményezni olyan kormányzati egyeztetéseket, amelyek a munkavállalók megtartását segítik. A megbeszélés során lehetett azonosítani azokat a problémákat, ami a védőnői szakmacsoportra korlátozódik
Tájékoztatást adtam a szakszervezetek és egyéb érdekképviseletek közti különbségekről és elmondtam, hogy a bérrel, egyéb juttatásokkal munkaidőszervezéssel kapcsolatos kérdésekben a szakszervezetekkel, míg a szakmai tartalmi kérdések tekintetében a kamarákkal, szakmai szövetségekkel lehet együttműködni.
Javasoltuk mielőbb kapcsolódjanak be a szakszervezeti munkába, hogy közösen tudjuk alakítani a jövőnket.
Az on-line megbeszélés során, nagyon jó hangulatú, tartalmas diskurzus alakult ki, mely egyrészt hozzásegítette a résztvevő védőnőket, hogy megismerjék a távolabb dolgozó kolléganőiket, másrészt nagyon hasznos ismeretekre tehettek szert.