Beszámoló a miskolci XI. FESZ-Presszó rendezvényről

2026.03.16

Összefoglaló a 2026. március 14-én 15 órakor tartott rendezvényünkről

A rendezvényen 42 fő vett részt. 

FESZ részéről Szalainé Pintér Boglárka a FESZ Védőnők Országos Alapszervezetének koordinátora és egyben a projekt egyik új munkavállalója vett részt. Meghívott előadóként Dr. Szatmári Sarolta ügyvéd erősítette a FESZ csapatát.

A rendezvény iránt már a meghirdetéskor is nagy volt az érdeklődés: a levelezőlistán 41 fő jelentkezett, és végül 39-en meg is jelentek az eseményen. Nemcsak FESZ-tagokat vártunk, hanem minden olyan védőnőt, aki szeretné hallatni a hangját, megosztani tapasztalatait, nehézségeit – hogy szakszervezetként pontosabban lássuk, miben tudunk segítséget nyújtani.

A City Hotel Miskolc egyik termében, szeparált körülmények között, bensőséges hangulatban zajlott a rendezvény, ahol oldott, nyugodt légkörben tudtunk beszélgetni.

A program 15:00 órakor kezdődött, Szalainé Pintér Boglárka a Védőnők Országos Alapszervezetének koordinátora üdvözölte a megjelent védőnőket, aki röviden bemutatta a FESZ működését, céljait, és vázolta az aktuálisan legégetőbb helyi problémákat. Ezután Dr. Szatmári Sarolta védőnőkkel kapcsolatos munkajogi perekben tapasztalt ügyvéd vette át a szót. Néhány fontos, a védőnői munkára jellemző általános problémát és azok megoldási lehetőségét ismertette. Ezt követően a résztvevők is megszólalhattak, kérdezhettek, megoszthatták saját tapasztalataikat.

2026.03.14. - Miskolci FESZ-Presszó képekben


Letölthető dokumentumok

III. Beszámoló (10 óra)

Letöltés

« Ugrás az összes hírhez